2. Fejezet

Hi, Darlings!

Meghoztam a második fejezetet! (hahh, ha nem mondom, soha nem tűnt volna fel, ugye? ;) )

Ezúton is köszönöm a facebookon érkezett visszajelzéseket és remélem, ehhez a fejezethez itt egy kicsit több fog érkezni, mint az előzőhöz...

Jah, és köszönöm a nyolcfeliratkozást *-*

Itt is megkérdezem tőletek, ahogy facebookon is, gondolkodhattok rajta, hogy milyen nevet szeretnétek, mint olvasók, kommentbe szívesen várom a javaslatokat ^^

A részhez pedig jó olvasást, remélem, tetszeni fog! <3

Puszi: Babu

__________________________________________

2. Fejezet - Timothy Winchester

Tim még mindig az első döbbenet hatása alatt állva pislogott az ajtóban.

 - Carla, te mit csinálsz itt? Mármint... - kereste a szavakat a fiú zavarában.

 - Én csak - tűrte a füle mögé egyik szemébe lógó hajtincsét a lány - kutató munkát végzek - bökte ki végül.

Tim felvonta a szemöldökét.

 - A gyilkosság miatt?

Carla meglepett arcot vágott. Kék szemeivel fürkészőn vizsgálta Timothy arcát, amitől a fiúnak olyan érzése támadt, mintha azok a csillogó lélektükrök a lelkébe látnának.

Végül sóhajtott.

 - Igen. Tudod... lehet, hogy most babonásnak, vagy mi több, egyenesen zakkantnak fogsz nézni, de szerintem ezt a nőt nem egy másik ember ölte meg - Miközben Carla beszélt, kezében zavartan gyűrögetett egy papírt.

Tim magában elmosolyodott. Hát mégis van valami közös bennük, amiért bezárták őket a Wintershillbe. Leguggolt a lány mellé.

 - Most épp a régi rendőrségi papírokat nézem át, hogy...

 - Volt-e a múltban hasonló eset - fejezte be helyette Timothy.

Mindketten elnevették magukat, az eddig körülöttük vibráló feszültség szertefoszlott.

 - Én is ezért vagyok itt - magyarázta meg Tim az előbbi mondatát.

 - Tényleg? - Carla érdeklődve fürkészte kék íriszeivel Tim arcát.

 - Ahham - adott tömör választ a fiú.

 - Akkoor... - emelt meg egy köteg papírt a lány - akár segíthetsz is!

Timothy átvette a kupacot és törökülésben elhelyezkedve olvasni kezdett. Nagyon örült, hogy a lány nem kérdezett rá, hogy hogyan került a diliházba, mert szinte teljesen biztos volt benne, hogy Carla kapcsolatban állhat Angelával. Egyezik a vezetéknevük és Carlának is ugyanolyan szürkéskék, vesébe látó szemei vannak. Tim titokban a lányra pillantott, keresve arcán Angela vonásait, ám a lány mintha megérezte volna a szúrós pillantást és felkapta a fejét.

 - Valami baj van? - kérdezte óvatosan.

 - Ja nem, semmi, csak elgondolkodtam.

 - Micsodán? - Carla nem hagyta magát lerázni és ez Timet bosszantotta.

 - Emlékeztetsz valakire - válaszolt úgy, hogy közben érzékeltesse a lánnyal, hogy kellemetlen számára a téma.

Figyelmét ezúttal az ölében heverő papírokra fordította. Automatikusan félredobta azokat az eseteket, amik nem követelték senki életét, így a kupac nagy részét félredobhatta. Ezután már részletesebben tanulmányozta a szövegeket.

Talált néhány közúti balesetet, tűzvészt, egy szerelő leesett a tetőről, de a keresett papír csak nem akart előkerülni. Mi van, ha nem is jó nyomon jár? Kijött már a gyakorlatból. Lehet, hogy nem itt kellett volna kezdenie.

Ekkor megakadt a szeme valamin.

2016. 03. 14-én este egy híd lábánál találtak rá Stella Maroon-ra az autójában. A boncolás során annyit állapítottak meg, hogy megfulladt, de a rendőrség elvetette az ötletet és egy hirtelen asztmás rohamra fogták a dolgot.

 - Carla...

 - Hmm?

 - Találtam valamit.

A lány átvette a lapot és elolvasta. Szemöldökét összehúzva kopogtatta körmével a szöveg alját, ahol a lakcímét írták.

 - Azt írja, volt egy fia, aki most... körülbelül 13 éves, most az apjával él, akitől az anya elvált.

 - Meglátogassuk őket? - vetette fel Tim, miközben valamelyest egy szebb toronyba halmozta a szétszórt papírokat.

 - Mostmár együtt dolgozunk? - vonta fel szemöldökét Carla csodálkozva. Tim meglepett képet vágott, így nevetve a vállába bokszolt. - Vicceltem, te!

 - Nem volt vicces - morogta Timothy, de azért követte a lányt ki a könyvtár dohos levegőjéből a szabadba.

A friss levegőn nagyot nyújtózkodott, miközben eszébe ötlött valami.

 - Hé, Carla!

 - Igen? - fordult felé a lány.

 - Mi lenne, ha te Sabrina családjához mennél? Úgy több dolgot tudunk le egyszerre.

 - Tőlem - vont vállat Carla. - Akkor három óra múlva találkozzunk a főtéren!

 - Okés - intett Tim, majd elindult megkeresni az első útjába akadó buszmegállót. Egy tíz perc várakozás után begördült a busz, Tim morogva zötykölődött egy piaszagú öregember mellett a külvárosig. Mikor áthaladtak a szövegben említett hídon, kíváncsian nyomta orrát a koszos üvegnek, hátha észreevesz valamit, de csalódnia kellett.

Mikor leszállt a buszról, vetett egy pillantást az órájára. Negyed négy, egész időben van.

Kis séta után meg is találta a keresett házat. Gondozatlan, de még mindig zölden virító kert ölelte körül a házat, aminek ablakaiban néhány kókadozó virág lógott.

Timothy elővette pénztárcáját hátizsákjából és kiválasztott egy igazolványt.

Kirk Roman, gyerekfelügyelet, családsegítők - állt a kis kártyán.

Zsebre dugott kézzel baktatott az ajtóig, majd megnyomta a csengőt. Remélte, hogy az apával nem lesz nehéz dolga, nem voltak jó tapasztalatai az ilyenben - bár ki tudja, mennyit változtak az emberek egy fél évszázad alatt.

Hamarosan lépteket hallott és az ajtót egy morcos képű férfi nyitotta ki.

 - Segíthetek valamiben? - kérdezte az idegen arcot fürkészve.

 - Jó napot! - igyekezett Tim udvarias lenni. - A családsegítőktől jöttem - mutatta fel az igazolványát. - A fiával szeretnék pár szót váltani, azután ha nem gond, magával is.

A férfi habozott.

 - Jöjjön - állt félre végül az ajtóból.

 - Köszönöm - lépett be Tim az ajtón, majd kezet nyújtott a férfinak. - Kirk Roman.

 - Bradley Maroon. A fiam az emeleten van - a lépcsőhöz lépett. - Cameron, téged keresnek!

Míg Bradley elfordult, Tim körbefuttatta tekintetét a lakáson. Egész békés hangulatot árasztott, bár meglátszott, hogy régóta nincs nő a háznál, aki csinosíthatná. Fénykép is kevés volt, azokon is csak Cameron szerepelt, egyik fotón sem szerepelt Stella vagy Bradley társaságában.

Léptek dobbantak, majd egy vörös hajú, magas srác robogott le a lépcsőn. Mikor meglátta Timet, megtorpant az utolsó fokokon.

 - Cameron, ő itt Mr. Roman, a gyerekvédelmisektől.

A fiú gyanakodva végigmérte.

 - Csak pár percet kérek - biztosította Tim, mire a fiú bólintott. Bradley megborzolta a haját, majd intett, hogy a nappaliban letelepedhetnek.

Timothy lehuppant egy fotelba, Cameron a szemben lévő kanapén foglalt helyet.

 - Mit szeretne tudni, Mr. Roman? - vágott bele a közepébe türelmetlenül.

 - Csak két apró dolgot. Szeretném, ha mindenre a lehető legőszintébben válaszolnál - nézett a fiú szemébe, mire az bólintott. - Akkor kezdjük a nehezebbel. Milyen volt - dőlt előre Tim és alkarjával megtámasztotta magát a térdén - a kapcsolatotok anyukáddal a halála előtt? Tudom, hogy még kicsi voltál, de...

 - Nyolc éves voltam - vágott közbe Cameron. - Hogy mire emlékszem? Az attól függ, mire kíváncsi. Emlékszem, hogy minden este egyedül hagyott, sokszor délelőtt is. Mindent megkaptam, amit akartam, de mégis egyedül voltam, mert ő nem törődött velem - sorolta a vádló szavakat.

Timothy megdöbbent.

 - Nem vagy kicsit kemény Stellával? - kérdezte óvatosan.

 - Nem tudom... lehet. Kisebb koromban még nem így volt, de miután óvodába küldhetett, fele annyit sem törődött velem. Főleg azután, hogy apával is összeveszett. Folyton kiabált vele, ha felhívta, és utána nem is szólt hozzám, eltaszított, és egy idő után már feleslegesnek tartottam a közeledést.

Timothy megborzongott a fiú korához képest érett szavaitól. Az lehetetlen, hogy egy ekkora gyerek ilyen... ennyire tisztán, logikusan és vádlón beszéljen elhunyt anyjáról.

 - Értem - bólintott. - És... mikor apukád idejött, hogy felneveljen, mit éreztél? Kedves volt veled? Jobban figyelt rád, mint Stella?

Cameron bólintott.

 - Anya halála őt is megrázta, de így belátta, hogy szükségem van rá és megváltozott. Komoly lett és felelősségteljes. Szeret engem és törődik velem, nem csak pénzzel próbálja egyengetni az utam.

 - Értem. Akkor vele nem szoktak nézeteltéréseid lenni?

 - Nem, semmi.

Rövid csend állt be közéjük.

 - Nagyon szerette anyukádat?

Cameron elgondolkodott.

 - Azt hiszem. De anya... őt nem tudom, sosem beszélt róla. Apa sem, de ha néha szóba kerül, szeretettel említi a nevét. Azt hiszem, ő megbocsátott.

Tim a főtér felé baktatott. Bradley és Cameron szavai jártak a fejében. Indulás előtt még beszélt az apával is, aki röviden vázolta a kapcsolatát Stellával. Elmondta a szenvedélyét a munkája iránt, ami miatt a családját is elhanyagolta, és elmesélte azt is, hogy ez rá milyen hatással volt. Csalódott a feleségében és le-letért az útról más nők kedvéért, s ez vezetett a váláshoz. Bradley szavai őszintének tűntek, főleg, mikor elmondta, a nő halála hogyan változtatta meg az életét és fiához való kötődését.

Tim ironikusnak találta, hogy egy ember halála jó irányba vigyen egy züllött férfit, de tudta, Bradley az igazat mondta.

A macskaköves térre kiérve megpillantotta Carlát az egyik padon, ahogy szeplős arcát a nap felé fordítva ücsörgött. Komótosan odasétált hozzá és leült, lábát lazán keresztbe dobta és hallgatott. Elfáradt az egész napos futkosástól.

Carla végül pislogott néhányat és felé fordult.

 - Na, mit derítettél ki?

Tim hátradőlt a padon és hátra hajtotta a fejét.

 - Stellát határozottan nem kedvelték. Munkamániás volt, alig figyelt a gyerekére és a férjével való kapcsolata is kisiklott - motyogta. - Freemanékkel mi volt?

 - Az anya alkoholista, szegény családból érkezett, van egy kisfia, aki most jár óvodába. Az anya szintén nem fordít sok figyelmet a gyerekére...

 - Akkor ez lehet a közös pont - vetette fel Timothy.

 - Lehet - hagyta rá Carla. - Másik egyezés még a víz, mindkét nő egy csatorna mellett fulladt meg.

 - Akkor ez csak egy szellem lehet, aki a vízen keresztül érintkezik a világgal - következtetett Tim.

Carla bólintott.

 - De mi lehet a szellem célja? Bosszú? Ha ki tudnánk találni, segíthetnénk a következő áldozaton - elmélkedett tovább.

 - Jah - nyögte Tim nem túl lelkesen, mert a lány hangsúlyából tisztán kihallotta, hogy pillanatokon belül felpattan, hogy hellway egy másik felébe kelljen elsétálniuk.

 - Mi lenne, ha a rendőrségen is körül néznénk? - vetette fel Carla, beigazolva Tim balsejtelmét.

 - Ahh...

 - Mi ez a nagy lelkesedés? - bökte meg a lány Tim hasát, mire a fiú felkiáltva összehúzta magát.

 - Naa! - méltatlankodott összegörnyedve.

Carla felkacagott és felpattant a padról, hosszú haját hátravetve és megigazítva kiskabátját.

 - Ha nem akarsz, nem muszáj jönnöd, Tim. Csak gondoltam, rólad mégis könnyebben elhiszik, hogy nyomozó vagy...

 - Te most zsarolsz? - pillantott fel Timothy. - Piszkos dolog. Ahh, megadom magam, menjünk - tápászkodott fel.

Így hát elindultak a rendőrfőkapitányság felé. Nehogy azt higyjétek, hogy valami óriási, modern és puccos épületet keresnek, ahol menő egyenruhás, pisztolyos zsaruk hada nyüzsög! Hellway rendőrsége kicsi volt és hevenyészett. Timék könnyedén bejuthattak volna, ha odaérnek. Ám ez nem valósult meg, több okból is.

Épp afelé a híd felé tartottak, ahol Sabrina meghalt, mikor Tim kishíján feltörölte magával a betont, átbotolva valamin a híd előtt.

 - Aztaroh... - káromkodott, ahogy igyekezett visszaszerezni egyensúlyát, mielőtt a vízbe zuhan.

 - Ryan? - kiáltott fel csodálkozva Carla, észrevevén a földön hasaló férfit.

 - Hello! - nézett fel Ryan, kezében egy kis szikét és egy zacskót tartva.

 - Haver, én ezt nem hiszem el! - lépett oda Timothy bosszankodva. - Szokásoddá válik, hogy a földre küldesz?

Ryan elvigyorodott.

 - Kedvenc szórakozásom!

 - Na de komolyan, mit is csinálsz itt pontosan? - mutatott végig a férfin Carla. Valóban elég idétlenül festett, ahogy fekete farmerban és fehér ingben feküdt egy híd lábánál, a deszkákat kaparászva egy szikével, arcán eszelős vigyorral.

 - Öhh... - tornázta magát ülő helyzetbe Ryan -, én csak gondoltam, megvizsgálom ezt az érdekes hidat.

Tim felkacagott.

 - Na nehe, ennél még én is jobb kifogásokat találok! - Összegörnyedt a nevetéstől, ami könnyeket csalt szürke szemébe. - Nem hiszem eheel...

Carla csak félmosolyra húzta a száját, de láthatóan magában jól szórakozott a fiúkon.

Tim összeszedte magát és a múlni nem akaró röhögéstől elcsukló hangon intézte kérdését Ryanhez, aki felállván éppen a nadrágját porolta le.

 - Akkor játsszunk nyílt lapokkal, haver. Úgyis tudom, hogy nem az érdekfeszítő - itt ismét felröhögött a gondolattól, majd folytatta - híd miatt vagy itt, szóval?

 - Áhh, hülyének fogtok nézni - vette fel a kabáját Ryan a híd korlátjáról.

 - Már késő... - motyogta Tim, mire Carla elvigyorodott.

 - Na, ki vele! Ugyanabból az elmegyógyintézetből szöktünk el, megbízhatsz bennünk! - kacsintott a lány a szőke férfira.

 - Hát jó - adta be a derekát Ryan, miközben megigazította bordó nyakkendőjét. - Hivatalosan ördögűző és démonológus vagyok, tudjátok, pentagramma, varázslatok, latin szövegek...

Ryan várta a reakciókat.

Carla előhúzott a nyakából egy medált, egy fekete bőrszíjon lógó ezüst pentagrammát, Tim pedig ismét felröhögött. Totál lefárasztotta a mai nap, két emberről is kiderült, hogy ugyanazon szakmában tevékenykednek, mint ő, ráadásul mindhármukat ugyanabba az intézetbe zárták be. Semmi másra nem vágyott jobban ebben a pillanatban,  mint egy korsó hideg sörre és az ágyára, ám ez jelenleg elég elérhetetlennek tűnt.

 - Meg sem lepődtök? - nézett rájuk Ryan, majd leesett neki. - Hűha. Ti komolyan...?

 - Yapp - vágott közbe Timothy. - De mi is csak ma futottunk össze a könyvtárban.

 - Azta - vakarta meg a tarkóját Ryan. - Most nagyon megleptetek, srácok! Nem gondoltam volna, hogy mászkálnak rajtam kívül is ilyen emberek - a szőke démonvadász döbbenten meredt maga elé.

 - Najólvan, tényleg durva, de nem akarjuk folytatni a kutatást? - zökkentette ki Ryant Timothy türelmetlenül. - Ha már így összehozott minket a sors, dolgozzunk össze! - tette még hozzá.

 - Tőlem - vont vállat Ryan.

Ekkor Carla felkiáltott. Arcára fájdalom ült ki, ahogy fejéhez kapott és összeszorította a szemét.

 - Jóságos ég, Carla, mi a baj? - ugrott oda Ryan.

A lány felemelte egyik kezét, mintha azt mondaná, várjanak, majd összeesett. Tim épp leguggolt volna mellé, mikor Ryan távolabb rántotta.

 - Várj! - mutatott a lányra, akinek szája alig észrevehetően mozgott, szempillája meg-megrebbent. - Látomása van - súgta hangját lehalkítva.

Tim értetlenül bámult a szőkére.

 - Carla egy médium, Tim - magyarázta Ryan. - Már korábban is éreztem, hogy erősebb a mentális aurája, de mostmár biztos vagyok benne, hogy Látó képességgel rendelkezik. De honnan szerezhette? - tűnődött el, sötét lélektükreivel a lány arcát fürkészve. - A legtöbb ezzel a tehetséggel élő ember rég meghalt - folytatta komoran.

Timnek eddig fogalma sem volt róla, mit beszél, azután hirtelen eszébe ötlött egy emlék. Angela.

A nő szintén médium volt, de ő visszaélt ezzel a képességel. Ezért sem kellett volna megbíznia benne, de mostmár késő.

Csendben álltak a lány fölött, amíg az nyöszörögni nem kezdett.

 - Srácok... - próbálta kipréselni magából a szavakat, amíg Tim és Ryan udvariasan felsegítették a földről. - Van itt valahol szökőkút? - kérdezte. - Azonnal oda kell mennünk.

 - Mit láttál? - faggatta Ryan.

 - Egy nőt... meg fog halni, ha nem sietünk.

Tim hallgatott. Még fel kellett dolgoznia ezt a sok információt. Carla médium, ugyanaz a vezetékneve, mint Angelának, ez a sok egybeesés nem lehet véletlen.

 - Van itt egy valahol - töprengett a szőke, majd elindult arrafele, amerre emlékei szerint a szökőkutat látta.

Megnyújtották lépteiket, úgy siettek végig a macskaköves utakon, a hajladozó tulipánok illata úszott a kora esti levegőben. A sötét még messze volt, de a szürkület lassan becserkészte a várost, sarokról sarokra lopózva kerítette be a házakat, osont végig az utcákon. Az első utcai lámpák halvány fényükkel próbálták visszatartani az estét, de hamarosan csak egy kis területet tudtak uralni.

 - Messze vagyunk még? - kérdezte Tim aggódva, mikor egy újabb utcába kanyarodtak be, de a szökőkút sehol.

Ekkor éles sikítás hasított a levegőbe.

 - Ezek szerint nem - javította ki magát a fiú, majd futásnak eredt. Rohanás közben egy kis pisztolyt húzott elő, amibe töltény helyett egy darab sót csúsztatott. Ryan és Carla mögötte trappoltak, és a következő kanyar után meg is látták a szökőkutat.

Magas vízköpők ágaskodtak a közepén, hegyes szarvaik az ég felé meredtek, éles fogakkal tűzdelt szájukból köpték a hideg vizet. A kút pereme mellett egy alacsony nő állt, az onnan kifele áramló víztől fulladozva, ami úgy ölelte körül, mintha életre kelt volna. Mikor Tim közelebb ért, már tisztán kivehette a vízben a szellem alakját. Sápadt bőre és csomókban álló sötétbarna haja hullámokat vetett a vízzel együtt, ahogy kezével a nő feje köré irányította a vizet. Írisze eszelősen csillogott, de végtelen szomorúság is tükröződött benne, szeme körül sós könnyek csípték vörösre a bőrét.

A fogoly sikoltozva vergődött a szellem karmaiban, barna, hullámos tincsei röpködtek minden fejrándulásnál.

 - Segítség! - kiáltotta hörögve, mikor észrevette a közeledőket.

Tim megtorpant és felemelte a pisztolyt.

 - Várj! - ordított fel Ryan beérve Timothyt, de elkésett. A fegyver eldördült.