Menü

2016. február 27., szombat

1. Fejezet

Hi, Darlings!
Ezt az előszót utólag írom, mivel a blogger eltűntette az eredetit, és a második fejezetét rakta be a helyére :D Szóval fogalmam nijcs, mit írtam ide :D
A lényeg, hogy köszönöm a kommenteket, a feliratkozásokat és a nekem megszavazott bizalmatokat!
A részhez pedig jó szórakozást, remélem, tetszeni fog! :*

__________________________________________

Első Fejezet - Timothy Winchester



Hollandia, Helweg, 2016. 03. 11. (Szombat)

A nap épp alábukott az égen, a csinos kertes ház ablakaira vetve utolsó sugarait. A spaletták nyitva álltak, párkányukon cserepes virágok piroslottak. A ház előtt zöld kert terült el, a bokrok formára voltak nyírva, bár látszott, hogy egy ideje nem foglalkoztak velük. A ház maga régi volt, de mikor a lakók beköltöztek, alaposan felújították. Egy keskeny tornác ölelte körül, pár lépcsőfok vezetett le a kertbe, amin keresztül húzódott egy homokos járda, egészen a kapuig.
A tornácra most egy nő lépett ki, vajszín kosztümben és egy karácsonyi mintás mamuszban. Platinaszőke haját elegáns kontyba rendezte, átlagos arcát visszafogott, de épp kellően feltűnő smink díszítette. Kezét tördelve szétnézett a kertben, majd lelépett a lépcsőre.
- Cameron! Cameroon! Gyere vacsorázni!
Pár pillanatot még várt, majd sarkon fordult és becsukta maga mögött a bejárati ajtót.
Egy perc múlva a sarkon egy kisfiú kanyarodott be, nadrágja térdén zöld fűfolt éktelenkedett, arca maszatos volt a sártól. Ahogy anyjának, neki is sötétbarna szemei voltak, de haja barnás vörös tincsekben kunkorodott a feje tetején. Felugrált a lépcsőn, majd megtorpant, és a harmadik lépcsőfokról elrugaszkodva a homokúton terpeszkedő pocsolyába toccsant. Elégedetten elvigyorodott, feltrappolt a teraszra és nyújtózkodva megfogta a kilincset, majd hangosan becsapta az ajtót maga mögött.
- Cameron! - csattant a nő hangja, mikor meglátta kisfia sáros lábnyomait a szőnyegen. - Mondtam már, hogy vedd le az ajtónál a cipődet! - nézett rá szigorúan, majd leguggolva lecibálta a lábáról a saras bakancsokat. - Már megint hogy nézel ki?! - tekintett végig a kisfiú maszatos arcán és koszos nadrágján. A gyerek csak pimaszul elvigyorodott, az anya lemondóan sóhajtott. - Sipirc a konyhába, vacsorázz meg! - lökött rajta egyet, majd ellibegett a fürdőszoba felé.
Cameron feltornázta magát a székre, majd megtekintette vacsoráját. Egy hevenyészett lekvároskenyér és egy bögre kakaó sorakozott az asztalon, a kisfiú elmosolyodott. Anyja nagyot teljesített, ma nem égette oda a pirítóst és még kakaót is kapott. Boldogan kortyolt bele az édes italba.
A nő közben a folyosón sürgött-forgott, bal karjára felakasztotta a kistáskáját és fekete kabátját, miközben fehér selyemsálját kereste.
A telefon csengése szakította félbe a kutakodást, Lady Gaga száma max hangerővel csörgött bele a csendbe.
- Halló! - fogadta a hívást a nő, válla és füle között egyensúlyozva a telefont.
- Hello, Stella! - szólt bele egy férfihang a vonalba.
- Bradley - döbbent meg a nő. - Mit akarsz?
- Csak szólni szerettem volna, hogy itt vagyok a városban. Nem akarsz találkozni valamikor? - a férfi perverzül felkacagott, Stella lecsapta a cuccait a padlóra, és két kézzel megmarkolta a telefont.
- Mondtam már, Bradley, hogy hagyj engem békén! Nem akarlak többet látni!
- Ugyan már, Stella, te is tudod, Cameronnak szüksége van egy apára! - döfött egyet a nő szívébe a férfi, továbbra is mézes-mázos hangon.
- Camit ebbe ne keverd bele! - kiabált a nő a telefonba. - Semmi köze nincs hozzád, és már nekem sincs! Ha még egyszer felhívsz, esküszöm, kihívom rád a zsarukat!
- Hey, babe, ne csináld... - kezdett bele Bradley gyengéd hangon, de szavaiban idegesség bujkált. Stella kinyomta a telefont, majd sóhajtva megfordult, hogy összeszedje a holmiját.
- Anya, kivel kiabáltál? - csendült fel a kisfiú vékonyka hangja az ajtóban.
Stella ijedten felkapta a fejét.
- Senkivel, kincsem...
- Apa volt az, igaz?
- Ne beszélj az apádról! - ordított fel a nő, mire Cameronnak lefele görbült a szája. Sarkon fordult és felszaladt az emeletre, a gyerekszoba ajtaja hangosat csattant mögötte. Stella idegesen tűrte a füle mögé egyik kósza hajtincsét.
A kisfiú fent átöltözött pizsamába, majd bekucorodott a takarója alá. Könnyes szemmel nézett körül a szobában, a poszterekkel burkolt falon, a szekrényeken sorakozó méregdrága játékokon. Nem szerette őket, szinte soha nem játszott velük. Az sem zavarta, ha elhagyta vagy elajándékozta őket. A játékoknál egy sokkal fontosabb dolgot vesztett el: az anyukáját, aki alig volt otthon és apja távozása óta a munkájába temetkezett.
A csendet koppanások szakították félbe, ahogy Stella fekete magassarkújában egyensúlyozva besurrant a szobába. Az ágy mellé lépve lehajolt, hogy puszit nyomjon durcázó kisfia homlokára, majd megsimogassa azt. A fiú elfordult, hogy ne érezze anyja tömény parfümjének illatát, szemét összeszorította.
- Aludj jól, Cami! Nemsokára visszajövök.
Ismét felhangzott a kopogás, majd fokozatosan elhalkult. Pár perc múlva az ablakon bevetült az autó fényszóróinak sugara, a jármű felberregett, majd nemsokára csend lett.

Stella csendben autózott végig a főúton, agyában a gondolatok össze-vissza kergették egymást. A férje visszatért, ki tudja, mit akar tőle és a kisfiától, a munkája teljesen lefoglalja, szegény Cameronra pedig alig van ideje. De ha nem dolgozik eleget, nem tud gondoskodni a fiúról.
Ám Stella abba nem gondolt bele, hogy fia a drága játékok helyett sokkal jobban örülne, ha egyszer a karjaiba zárná és azt mondaná, szereti.
A nap már teljesen lement, a felhők eltakarták a fogyó hold kevéske fényét is. Helweg házainak fénye távolinak tűnt, pedig csak egy-két km-re esett onnen. Az út elkanyarodott, és egy széles csatorna tűnt fel az autó előtt. A víz sötéten kavargott a rajta keresztülvezető híd alatt, ami éppen halk zúgással nyílt ketté, hogy a hamarosan érkező hajó átférjen alatta. Stella idegesen pillantott a kocsi  zölden foszforeszkáló órájára. El fog késni a megbeszélésről.
Lassított, majd megállt a híd lábánál. Nem volt sorompó a felvezető úton, de ki lett volna olyan bolond, hogy felhajtson  a ketté nyílt hídra?
Két oldalról egy-egy halvány fényű lámpa világította meg gyér fényével az utat. A csend nyomasztón ölelte körül a kocsit, a folyóparti hideg bekúszott az autóba és libabőrt  csalt Stella karjára. A nő egy darabig csendbe maradt, dobolt a lábával, majd kínjában a rádió felé nyúlt és bekapcsolta azt. Feltekerte a hangerőt, úgy hallgatta Selena Gomez éppen játszott dalát.
- Same old love... - dúdolta, ujjával a kormányon dobolt.
Hirtelen oldalra kapta a fejét, egy pillanatra úgy tűnt, mintha egy alakot látott volna elsuhanni az ablaka előtt.
- Break your heart... - folytatta a dalt.
Az egyik lámpa berregni kezdett, majd kialudt, a másik szikrákat köpött és egy villanással elsötétedett. Stella abbahagyta a dúdolást. Megijesztette a helyzet, hogy nem látta rendesen a hidat, és amúgy is, annak a hajónak nem kellett volna már megérkeznie?
A zenelejátszó recsegni kezdett, majd elnémult. Stella jobbra kapta a fejét, mikor ismét meglátta az elsuhanó alakot. Csendben fülelt, zakatoló szívének minden dobbanása hangos robajnak tetszett a feszült csendben. Most a kocsi másik oldaláról hallatszott motoszkálás, Stella óvatosan hajolt az ablakhoz, résnyire lehúzva azt.
- Ki van itt? - kiáltotta, hangja megremegett. Semmi válasz, de az árnyék ismét elsuhant előtte. A nő kezdett bepánikolni, hogy nem csak képzelte az alakot. - Jöjjön elő! Háromig számolok... - szólt fennhangon, a szavak természetellenesen magasan peregtek ajkáról. - Egy... - csattanás hallatszott, a kocsi megbillent. Stella felsikított. - Kettő... - Hideg szél söpört végig a tájon, befütyülve balról a nyitott ablakon. Az óceán illata áthatóan érződött a levegőben. Zihálás hallatszott, Stella ereiben megfagyott a vér. Megdermedt, a kimondani készült szó bent rekedt ajkai mögött. Nagyon-nagyon rossz érzés kerítette hatalmába.
Lassan megfordította a fejét, egyenesen belebámulva egy hullafehér arcba. Éles sikítás tört ki ajkai közül ahogy meglátta, kezével a kilincs felé tapogatott, azonban az ajtót képtelen volt kinyitni.
A szellemnőnek csapzott haja volt, ami vizesen tapadt a fejéhez, szája néma sikolyra nyílt, és ahogy az ablakok csikorogva felhúzódtak, a hang mintha a lény torkából szakadt volna fel. Stella eszét vesztve vergődött, körmeit a nő arcába mélyesztette, de csak a levegőt markolta meg. Ismét felsikított, amikor lábainál megérezte a jéghideg vizet. Tébolyult félelemmel kezdte püfölni az ablakot, de a víz rohamosan emelkedett. Mikor már a mellkasáig ért, Stellában bennrekedt a levegő, ahogy a hideg belemart szívébe. Felemelte az állát, hogy levegőhöz jusson.
- Kérlek, ne... - suttogta utolsó leheletével, de a szellem arca meg sem rezdült. A víz nekicsapódott a kocsi tetejének, Stella belepillantott az autó lámpáinak fényénél a víz alatt furcsán vibráló arcba, tüdeje szúrt, tagjai elernyedtek, feje élettelenül billent előre.
A szellem megremegett, majd eltűnt, a víz úgy folyt ki a kocsiajtó alatt, mintha soha nem is lett volna.


Hollandia, Helweg, 2021. 03. 13. (Kedd) 07:30

Helwegre furcsa reggel köszöntött, a faluban élők csodálkozva látták a távolban bodorodó fekete füstöt. Néhányan azt mondták, egy ház ég, de aki jobban ismerte a település ama elhagyatottabb részét, az tudta, hogy a Wintershill ég. Aznap reggel még három utas is érkezett, akik azonnal megszálltak az egyik fogadóban, ez pedig merőben szokatlan volt, az itteniek nem szokták meg a vendégeket. A tíz évvel ezelőtti árvíz óta az emberek elkerülték ezt a helyet és a kisváros kiürült, a lakatlan házak pusztulásnak indultak. Főleg az északi rész, ahol az elmegyógyintézet feküdt. Ám délen van egy kisebb terület, ahol többen laknak és nagyobb a forgalom, de Helweg központjától egy széles csatorna választja el az ott lakókat.
Timothy-t nem zavarták a fürkésző tekintetek, de Carla idegesen lépkedett mellette.
- És... mihez kezdesz ezután? - próbált félénken beszélgetést kezdeményezni a lány.
- Nem is tudom - vakarta meg a tarkóját Tim. - Talán visszamegyek Rotterdamba. Van ott egy félbehagyott ügyem.
Carla kíváncsian pillantott fel Timre, de ő nem volt hajlandó többet elárulni.
- Amúgy... én Carla vagyok, Carla Spectre. Csak mert - tűrt egy vörös hajtincset a füle mögé a lány zavartan - elfelejtettünk bemutatkozni.
Tim elmosolyodott, bár a Spectre név túlságosan is ismerősen csengett számára. Nagyon remélte, hogy csak véletlen egybeesés az egész, és Carla nem... szóval Carlának nincs köze ahhoz az ismerőséhez a régi életéből.
- Tim Winchester.
- Hé, srácok! - ugrott be közéjük Ryan hirtelen, átkarolva a vállukat. - Rám nem is kíváncsi senki?
Carla felkacagott.
- Kit tisztelhetek önben?
- Ryan Matheson, tiszteletére! - vigyorgott Ryan, majd oldalra kapta a fejét. - Hé, egy ivó! - kiáltotta, majd elengedve Timet és Carlát a kocsma felé vette az irányt. - Meg vagytok hívva!
Tim megcsóválta a fejét. Ha ünnepelni akar, hát legyen. Őszintén szólva ennyi idő után is szimpatikus neki ez a fickó, éppúgy a lány, Carla is, akármennyire is rossz emlékeket ébreszt benne a neve. Carla és Ryan közben eltűntek az ajtó mögött, így utánuk sietett.

Hollandia, Helweg 2021. 03. 14. (Szerda) 07:00


A negyvenes éveiben járó nő végigsietett az eső áztatta úton, barna, göndör hajában csillogtak a vízcseppek. Fekete csizmájával kikerülte a járdán sorakozó pocsolyákat, majd a biciklitárolóhoz lépett. A hidegtől kipirosodott, remegő ujjaival csak nehezen tudta kikapcsolni a lakatot, de végül sikerrel járt és felült a biciklire. A folyó mentén futó kerékpárútra kanyarodott és sebesen tekerni kezdett, bár ez az ital egyre erősebb hatása miatt percről percre nehezebben ment. Megint túl sokat ivott, a férje nem lesz boldog. De egyszerűen nem bírta megállni! Szinte már hallotta a megrovó szavakat, ,,Sabrina, te megint a kocsmában voltál?!"
A bicikli kereke csikorgott a nedves köveken, ahogy bevette a kanyart, követve a folyó sodrását. Észak-Helwegben állt a házuk, mindig ezen az úton ment haza, ha valamiért a központba kellett jönnie. Általában unokaöccsét, Robbie-t hozza óvodába, de néha a Víg Hordóba is leugrik egy pohárkára.
Ismét kanyarodott a biciklivel, fél lábával visszalökte magát egyenesbe, ahogy felgurult a faléces hídra, ami a szűk csatornán keresztülvitt. Mintha állt volna előtte valaki, ezért pislogott néhányat, hogy a látása kitisztuljon. Amint rendesen kivette a hídon álló nőt, meghúzta a féket; a bicikli kifarolt és a nő leesett róla.
- Hé, maga! Legalább arrébb állhatott volna! - zsörtölődött, miközben felállva leporolta fekete kabátját. - Hahó! - lépett oda a még mindig mozdulatlan alakhoz. - Talán megsüketült? - kerülte meg, hogy szemben álljon vele. - Uramisten! - sikított fel Sabrina, meglátva az elkínzott, beesett arcot, amit a nedves hajtincsek kereteztek.
Az nő felsziszegett, majd lépett egyet Sabrina felé. Bár fújt a szél, a fehér ruha meg sem lebbent rajta.
- Mi... mit akar? - csuklott egyet Sabrina az ijedtségtől. A nő ismét lépett egyet, Sabrina háta a korlátnak ütközött. - Hallja? Menjen innen! - próbálta eltaszítani magától, de rémülten tapasztalta, hogy a nőnek szellem teste van. Rémület ült ki az arcára, ahogy felismerte helyzetét és a lehetetlent, ami mégis lehetséges. - Segítség! - kiáltott fel kétségbeesetten, de abban a pillanatban a szellem felemelte a kezét és torkára fagyasztotta a szót. Sabrina nem értette, mi történik, de hirtelen nem kapott levegőt, mintha az egész nyelőcsöve tele lett volna vízzel. Nyakához kapott, összerogyott, kétségbeesetten krákogott, könyörgőn tekintve fel a nő üveges lélektükrébe. Ez volt az utolsó dolog, amit életében látott.

Míg Carla reszketve, levegő után kapkodva riadt fel a hotel hideg padlóján, Ryan a takarót lerúgva horkolt az ágyon megfordulva, Timothy az asztalnál ülve kortyolt bele forró, fekete kávéjába, majd lapozott egyet az újságban. Bár a tűzeset még csak két napja volt, ma adták le az újságban. A zsaruk nem találtak erőszakra utaló jelet, így a fűtésre kenték a dolgokat. Tim elgondolkodott, hogy visszamenjen-e ellenőrizni, nem démon keze van-e a dologban, de aztán elvetette az ötletet. Ha úgy lenne, biztosan feltűnt volna neki. Egy démon nem császkálhat csak úgy az orra előtt, az apróbb jelek előbb-utóbb szemet szúrnának neki.
Ekkor megakadt a szeme egy kisebb hasábon. Szemeit összehúzva hajolt közelebb, hogy kisilabizálja az apró betűket. A cikk szerint előző nap holtan találtak egy bizonyos Sabrina Freemant a központtól nem messze található csatornánál, egy híd tetején. A nő a halottkémek szerint vízbe fulladt, de senki nem tudja, vajon hogy kerülhetett a hídra, és ami még különösebb, miért volt teljesen száraz.
Timothy becsukta az újságot és felhajtotta kávéja utolsó cseppjeit. Ez az ő terepének látszik, hát megy, és megnézi magának.
Öt perc múlva már hosszú  léptekkel haladt úticélja felé, ami nem volt más, mint a hullaház. Kicsit távolabb esett a központtól, hogy a temető közelében legyen, így többet kellett gyalogolnia a tervezettnél.
Szuper - gondolta -, mire hazaérek, rég elmúlik ebéd idő.
Nemsokára feltűnt a keresett épület. Alacsony, fehér falú, kevés ablakkal és szögesdrót kerítéssel körülvéve. Tim elmosolyodott a kerítésre pillantva ironikus gondolatán. Az építője tudhatott valamit.
Halkan benyitott a főbejáraton, majd szemével a portát kezdte keresni. Bal kéz fele meg is találta, a keskeny pult mögött egy idősebb nő ült, ősz haját szoros kontyba csavarta. Fehér ruhában volt, kezében a mai újságot tartotta.
Tim megköszörülte a torkát.
- Jó reggelt!
A nő felkapta a fejét, látszólag nem számított látogatóra.
- 'morgen! - Végigmérte Timothy-t. - Kit tisztelhetek önben?
- A tegnapi haláleset nyomozása ügyében érkeztem. – Tim fekete dzsekijének zsebéből előhúzott egy hamis rendőrségi igazolványt.
- Még egy halottkém? - húzta össze a szemét a nő, Tim visszatartotta a lélegzetét. - Miket ki nem találnak! Na jöjjön! - sóhajtott a portásnő, majd felállt és intett a ,,halottkémnek", hogy kövesse. Egy sor ajtón haladtak át, majd balra benyitottak egy szobába, középen egy kis asztalon feküdt Sabrina Freeman holtteste.
- Én most magára is hagynám önöket! - szólt cinikusan a nő, majd becsukta az ajtót.
- Szuper - nézett a távozó nő után Tim, majd közelebb lépve előhúzta a szellemdetektort. Bekapcsolta, mire a tenyérnyi kis szerkezet halkan zúgni kezdett. Körbejárta vele a hullát, de az nem jelzett semmit, így el is rakta.
- Na, vizsgáljunk meg közelebbről! - szólt fennhangon, majd féloldalas mosolyra húzta a száját. Na tessék, a Wintershill tényleg hatással volt rá, most már egy hullához beszél.
Felhajtotta a lepedőt és tekintetét végigfuttatta a nő arcán. Megborzongott, egy év alatt kijött a gyakorlatból. De a meló az meló, így a magával hozott hátizsákjából elővett egy kis tálat, egy tégelyt és egy injekciós tűt. A tűt óvatosan a nő nyakába szúrta, reményei szerint elért vele a légcsőig is. Miután kihúzta, a felszívott anyagot a kis tálba cseppentette és a dobozból rászórt egy csipet fehér port. A váladékban lassan szürke kristályok kezdtek kirajzolódni.
Igazam volt - gondolta, ahogy kisietett a hullaházból.

Nem sokkal később egy kis bárban üldögélt, várva, hogy meghozzák az ebédjét. Magában összefoglalta, hogy mit tudott meg és mit kell keresnie.
Tudja, hogy hol halt meg a nő és milyen körülmények között, azt is tudja, hogy egy szellem áll a halála mögött. Az indíték azonban ismeretlen, így fel kellene keresnie a családját. Na meg keresnie kell egy könyvtárat, ahol adatokat gyűjthet hasonló esetekről. Egy laptopot sem ártana szerezni, ezt a pár felszerelést is csak nehezen tudta megkaparintani. Valamint a tetthelyen is körül kellene néznie, de oda még nem biztos,  hogy beengednek ismeretlen embereket, így azzal várnia kell.
Közben kihozták a rendelését, így Tim sietve enni kezdett. Ám pár falat után lelkesedése alább hagyott, s gyanakodva méregette az elé rakott ételt. Öt perc küszködés után, hogy lenyomja a az ehetőnek semmiképp nem mondható kaját, feladta, és a központ felé vette az irányt. Keresnie kell valahol egy könyvtárat.
- Elnézést! - szólított meg egy, az utcán baktató nőt. - Nem tetszik tudni, hol van itt  egy könyvtár? - Igyekezett minél udvariasabb lenni, de a nő így is gyanakodva mérte végig az ismeretlen arcot.
- Tudja, hol van a kisbolt? - próbálta felmérni a tájékozottságát.
- Öh... fogjuk rá - töprengett el Tim.
- Akkor keresse meg, és ott kétszer egymás után kanyarodjon jobbra, ott az utcasarkon megtalálja - hadarta el a néni egy szuszra, majd tovább sietett. Tim el nem tudta képzelni, hova, és hogy egyáltalán egy ilyen kis településen mit lehet csinálni.
Mindenesetre megfordult és próbálta előhívni emlékezetéből a bolthoz vezető utat.
Zöld fűvel szegélyezett utcákon sétált végig, az előkertekben tulipánok billegették színes fejecskéjüket a könnyű szélben. Csend volt a környéken, csak távolról hallatszott kutyaugatás. Tim zsebre tett kézzel, mélyen gondolataiba merülve bandukolt, a délutáni nap gyenge sugarai úgy követték, mint a szentjánosbogarak a pislákoló lámpást. Olyan volt ez a békés kép, mintha a természet tudná, mi zajlott le az elmúlt napokban, s ki akarná engesztelni az embereket.
Hamarosan felbukkant a kisbolt, az előtte álló padon egy öregemben pipázott kalapját szemébe húzva. Timothy jobbra kanyarodott, egy kis tér terült el előtte. A padokon nem ült senki, a túloldalon egy apró kápolna állt. Timothy felpillantott a kopott tetőre és az aranyozott keresztre, majd sietve keresztülvágott a téren, és ismét jobbra vezette lépteit. A keskeny emeletes házak közötti utca is üres volt, s a sarkon ott állt a könyvtár. A domború homlokzatot színes üvegablakok díszítették, az egész épület kellemes színű, barna fából készült. Tim kettesével szedve az ajtóhoz vezető lépcsőfokokat behajtotta az üvegszárnyakat, ami mögött egy fotelekkel körberakott olvasószoba várt rá. Jobb oldalt a pultnál egy szemüveges férfi könyökölt egy vastag könyv felett, s mikor felpillantva észrevette a tanácstalanul álldogáló Timothy-t, a túloldal felé intett. Ott egy széles boltív vezetett a könyvekhez. Timet azonnal megcsapta a jellegzetes illat, a régi és új könyvpapír enyhe porral vegyülve. Végigfuttatta ujjait a lexikonokon, felpillantott a címkékre, majd jobbra indulva keresni kezdte az irattárat.
Kell lennie valaminek, ami a településről ír…
Ismét egy ajtónál találta magát, amin egy kis tábla hirdette: irattár.
Ez kell nekem! -
gondolta magában, ahogy lenyomta a kilincset.
Odabent magas polcok sorakoztak körben a falak mellett, rajtuk több tucat vastag dossziéval és kupacokban álló fehér tekerccsel. A padlón is szét volt dobálva néhány, mintha valaki megelőzte volna Timothy-t a kutatásban, és ennek a közepében...
- Carla! - kiáltott fel Tim meglepetten, mikor meglátta a padlót borító papírkötegek tengerében ücsörgő lányt.
- Helló, Tim! - mosolyodott el a lány felpillantva.


8 megjegyzés:

  1. Yay, már nagyon vártam! ^^ És nagyon jó lett! Az elején a szőke nőt komolyan megsajnáltam, elég durva halála lett szerencsétlennek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos... de örülök, hogy tetszett a rész és nem borzadtál el, hogy milyen szörnyű lett ;)
      Xx Babu

      Törlés
    2. Ne félts Babu, bírom a szörnyű, pusztulatos haláleseteket :D Lotténál mi sem finomkodtunk ;)

      Törlés
    3. Hát tényleg nem :D Én meg ebben a sztoriban fogom kiélni a szadista hajlamaimat ;) Ez azért így kimondva vicces...
      Najó, szerintem elteszem magam holnapra, mielőtt még több hülyeséget összehordok... :D

      Törlés
  2. Hu, hu, hu :D Hát ez nagyon.. na majd leírom, de előbb egy kicsit mesélek arról milyen élményeim voltak e rész olvasássakor, mert muszáj :D Miután elolvastam kb. 1 hete a prolológust belekezdtem az első rész elolvasásába. Nos addig jutottam, hogy nagyon durván és izgalmasan leírtad Stella halálát :D De tényleg. Valamiért annyira váratlanul és szomorúan ért, hogy az már kegyetlen :D Ami még érdekes, hogy miközben ezt olvastam, végig Lady Gaga-t dúdoltam /nem tudom miért :'D/ és mikor elolvastam azt a részt, hogy "Lady Gaga száma max hangerővel csörgött bele a csendbe".. na ott egy percre megijedtem, hogy olvassol e a gondolataimban vagy mi? :D De komolyan. Hihetetlen :D Lényeg a lényeg, anya közölte velem, hogy elveszi a telóm, mert nem hagyom abba az olvasást /micsoda indok :D/. Szóval eddig jutottam :D Aztán /osztálytársam példájára/ beszereztem egy ilyen tapicskolós tollat, hogy kémia tanárom óráján nyugodtan tudjak olvasni :D Ez meg is történt és, ami meglepő, hogy még csak le sem szólt érte :D Na, de sztorizgatás befejezve :D Szóval. Baromira tetszett :D Én nekem fogalmam sincs, hogyan csinálod, de lenyűgözöl. A kedvenc "részem" az volt mikor Carla, Tim és Ryan így együtt beugrottak kocsmázni :D Humoros volt és végre egy ilyen kisebb csalat feeling-em volt :D Mindenestere abszolúte, de várom a következő részt, hogy elolvassam /ami valószínűleg holnap angol órán fog megtörténni :D/. Szóval Babu köszönöm, hogy élményt nyújt a blogod és köszönöm, hogy ilyen rettentően jól írsz :D De komolyan... néha azt éreztem, hogy ezt egy többszörösen elismert írónő írja :D Nagyon köszönöm, hogy ezt elolvastad :D
    Ölel, Réka :3

    VálaszTörlés
  3. Na, most győzhetek válaszolni :D Most épp törióra van, mikor ezt elkezdem írni, a tanár dogákat javít és nem érti a vigyori fejem, hogy minek örülök ennyire :D Komolyan legszívesebben körbeugrándoznám a termet, hogy ennyire tetszik, amit itt művelek! Most éppen lejjebb hagyott a lendületem, nem is tudod, milyen jól jött most a kommented! ♡
    Stella halálának megírásakor jött egy hatalmas ihlet, így egyben leírtam csak azt a jelenetet, és pár napra rá írtam meg a többi részt, csak halkan megsúgom ;)
    /kicsengettek/
    És nagyon-nagyon örülök, hogy így vélekedsz az írásomról, rettentő jól estek a szavaid :3
    És végül: ne tudd meg, engem mennyit zaklat az anyám, hogy kocka vagyok :D ugye telefonon írom a részeket és minden hétvégén ki van akadva, hogy folyton kockulok :DD A blogjaimról meg ugye nem tud...
    /becsöngettek/
    Na mennem kell :D
    Xx Babu

    VálaszTörlés
  4. OMG
    Nem tudom, hogy csinálod, de feltétlenüp megtanítod!😆 egyszerűen nem bírtam letenni! Igaz néha egy-egy dolog erejéig igen, de visszatértem rá. Egyserűen hihetetlenül fogalmazol! Már örülök, hogy olvasni kezdtem. 😊 a karakterek is... szuperek. És Tim pedig Murphy... juj, szeretem. Csak így tovább, szépen fogalmazol! ☺
    Örök olvasód:
    Dorothy R. J.

    VálaszTörlés
  5. Jihhíí, de örülök nekeeed :3 *vigyorogva, mint a vadalma visítozik a laptop előtt*
    Borzasztó boldog vagyok, hogy ennyire tetszik!
    Jaah, Timnek nem tudtam nem Murphyt választani, miután megszerettem a 100 harmadik évadában... valahogy előtte nem bírtam, de most kb ő a legnormálisabb ;) Richard Harmon meg menő, ez van :D <3
    Köszönöm, hogy az Olvasóm vagy!
    Pussz: Babu

    VálaszTörlés